Milyenek is az igazi házias ételek?
Gyakran hallani, hogy a magyar konyha fűszertára a só, bors és paprika kombinációjában merül ki csupán, azonban a hazai ízvilág a valóságban szinte bármelyik nemzet híres konyhájával felveszi a versenyt. Azt is hallani olykor, hogy a magyar konyha egyhangú, fantáziátlan és túl nehéz ételekből áll, azaz nem kedvez a korszerű táplálkozásnak. Ezt azért bátran kijelenthetjük, hogy egyáltalán nincs így, hiszen a régi magyar konyha, már régen is irigylésre méltóan változatos volt, és egy kis fantáziáért nem kellett a szomszédba menniük a hajdani háziasszonyoknak. Ami pedig a korszerűtlen táplálkozást illeti, gyakorlatilag bármilyen ételt el lehet készíteni egészségesen, és kevésbé egészségesen is. Mint minden, a főzés tudománya is állandó fejlődésben van: némi módosítással és szakértelemmel még a legzsírosabbnak látszó ételből is egy könnyű és egészséges fogás alakítható ki, így az évtizedek alatt kialakult közhely lassan, de biztosan megváltozni látszik.
De hogy miért is szeretjük ennyire a házias, finom ételeket? A házias ételek, már egészen kiskorunktól kezdve a szívünkhöz nőttek. Nem csak ezeken nőttünk fel, és ezekhez kötődnek emlékeink, de bárhová is vigyen utunk, mindenhol ezeket az ízeket fogjuk majd keresni.
Szeretne változatosabban étkezni, de nincs ideje mindig főzni? Meg tudjuk érteni!
Ma egy dolgozó ember ideje megoszlik a munkahelye, a háztartás vezetése és egyéb teendői között, és az ezek között való folyamatos egyensúlyozás gyakran feladja a leckét. A határidők betartása, a napi munka pontos elvégzése és a családunk megfelelő táplálkozásáról való gondoskodás komoly erőfeszítéseket hagyhat maga után. Így tehát legtöbbször az idő az, ami gátat szab abban, hogy egészséges és változatos ételeket készítsünk el otthon. Mivel a legtöbb embernek nincs ideje, vagy éppen energiája mindennap főzni, általában olyan ételeket kénytelen magának összeállítani, amelyeket kevés előkészülettel, és gyorsan készíthet el. Sajnos ezek az ételek legtöbbször pont emiatt egysíkúak, de ami még ennél is rosszabb, hogy leginkább egy gyorsétterem színvonalára korlátozódnak.
A nálunk kapható ebédmenüket, csakis a legkiválóbb alapanyagok felhasználásával készítjük el Önnek!
Miért ne adna esélyt egy egészségesebb étrend kialakítására?
Az emberi szervezet úgy van felépítve. hogy a táplálkozás során állati és növényi eredetű tápanyagokra egyformán szüksége van. Éppen ezért olyan fontos, hogy az elfogyasztott ételeink változatosak legyenek, tehát húsfélét, tejtermékeket, tojást, gabonaneműeket, zöldség- és gyümölcsféléket arányosan tartalmazzanak. Ha ezen tápanyagok bármelyikét a szervezet huzamosabb ideig nélkülözi, ezt valamilyen formában megsínyli majd. Például egy olyan étrend, ahol túlzottan a húsfogyasztás felé billen el a mérleg, az ugyanolyan hiba, mintha valaki például sok tésztafélét, de ugyanakkor kevés főzelék- és zöldségfélét fogyaszt.
Egy változatosan kialakított étrend nem csak egészséges, de egyben tápláló is, hiszen a szervezetünk így már minden szükséges tápanyagot megkap általa. Fontos azonban kiemelni, hogy egy változatos étrend is egyhangúvá válhat abban az esetben, ha nem törődünk azzal, hogy ételeink ízletesek legyenek, egyszóval finom ételek kerüljenek az asztalunkra. A fűszerek helyes alkalmazása, ebben az esetben például mérvadó lehet. A Fittfood ebédmenüjének kialakítása során minden esetben változatos fűszerezéssel koronázzuk meg a fogásainkat, így cégüknél az ínycsiklandozó és finom ételek minden esetben garantáltak.
Ha Fittfood, akkor mindennap frissen és egészségesen elkészített ételek!
Változatos és finom ételek a Fittfood jóvoltából!
Cégüknél mindennap változatos, friss és nem utolsó sorban észbontóan finom ételek társaságával várjuk mindazok megrendelését, akiknek nincs idejük vagy kedvük főzni. Az általunk elkészített ebédmenüket a legszebb húsokból, a legfrissebb zöldségekből és gyümölcsökből és további, prémium minőségű alapanyagokból készítjük el Önnek. A már meglévő, finom ételek receptjei mellett folyamatosan kutatunk új lehetőségek után, így szeretünk kísérletezni és mindig egy picit jobbá tenni az ételeink ízét, kinézetét. Ez azt jelenti, hogy időnként újragondoljuk az eddigi palettánkat, melyeket újabb modern lehetőségekkel turbózunk fel, még finomabb íz harmóniákat létrehozva ezzel vendégeink számára. Éppen ezért, a főzés öröme számunkra nem csak egy munka, hanem egyben hivatás, és mindennap egy új kihívás is, melyet vendégeink felé tanúsítunk.
Szeretnénk, ha minél több ember asztalára kerülhetnének változatos és finom ételek, ezzel segítve egy harmonikusabb és egészségesebb élet kialakítását. Így tehát, a Fittfood-nál, kiváló minőségű és friss alapanyagokból készült finom ételek széles választékáról kínálunk egy ízletes és változatos étkezési lehetőséget a mindennapokra. Nálunk biztosan mindenki megtalálja majd a kedvenc ízeit, így bárhol is fogyassza el ebédjét, igazán otthon érezheti majd magát.
Hogyan tud nálunk rendelést leadni? Házias ételek, kedvező árakon, egyenes az Ön otthonába vagy munkahelyére!
Az ebédmenü rendelését, könnyedén és gyorsan leadhatja a weboldalunkon található űrlap segítségével, melyet IDE kattintva is elérhet. A rendelés leadásának határideje tárgynapra vonatkozóan 8.45-ig történhet meg. De akár előre, egy egész hétre vonatkozóan is megrendelheti ebédjét, hogy mindennap finom és friss házias ételek várhassák majd otthonában, vagy egyenesen a munkahelyén. Az utánozhatatlan, „nagyi féle” ebédmenük kiválasztása során minden esetben Önre, és a saját szájízére bízzuk a döntést, így a levesek tekintetében A és B típus között, a második fogást illetően pedig kapásból 3 lehetőség közül találhatja meg a fogára valót.